TANFOLYAMAINKON TÁNCOSOK SZÜLETNEK...

Mint gyerekkorban a legtöbben, én is édesanyám unszolására kezdtem el táncolni. Megígértem neki, hogy kipróbálom, bár nagyon nem szerettem volna. 3 alkalomban egyeztünk meg "...csak  próbáljam ki, és ha nem tetszik, akkor nem kell járnom...". Így hát megpróbáltam…

​

1994–ben kezdődött el a sorsutam, amiről még akkor semmit nem sejtettem, sőt a szó jelentéséről sem hallottam.

Az általános iskolában jött egy lehetőség, társastánc tanfolyam indult. Beiratkoztam a 3 alkalomra, és a szenvedély azóta is tart, 28 éve.

Ez köszönhető annak is, hogy az akkori Magyar bajnoktól tanulhattam, hamar megszerettem a táncot, soha nem voltam jó tanuló, hihetetlen sok nehézséggel járt az iskola, úgy éreztem az élet rettenetesen nehéz lesz nekem, mondhatni alkalmatlan voltam a tanulásra, hiába tanultam semmi nem maradt meg a fejembe. Olvasási nehézségekkel küzdöttem, sokat bántottak ezért, és mindig a szamárpadban ültem. De lett egy dolog az életemben, ami ment. A TÁNC. Nem tudtam, hogy csináltam, de ez ment, éreztem mit kell tennem, pedig akkor ez még nem volt tudatos. 

​

2 évet készültem az első versenyemre, ahol teljesen lefagytam, meg sem tudtam mozdulni a lámpaláztól., de 48 párból a 24. lettem.

Itt vált világossá számomra, hogy ez az egy dolog az életemben ahol még a totális beégés ellenére is volt eredmény. Innentől kezdve fanatikussá váltam, olyan akartam lenni, mint a tanáraim, és bármennyi edzésre hajlandó voltam, és áldozatokat hozni azért, hogy elismerjenek. 
1-2 évet táncoltam még versenyszerűen, átlagos eredménnyel, nagyon szerettem volna nyerni, de valamiért soha nem jött össze. Az első  3-4 év alatt kiderült, hogy tehetséges vagyok a mozgásban, így sokat hallottam a tanáraimtól, hogy egyszer nagy táncos lesz belőlem. Eljött a nagy áttörés!

Még alacsonyabb kategóriában voltam, amikor egy fiatal tánctanár megkeresett - aki a tánckategória csúcsán helyezkedett el-, hogy táncolnék-e vele versenyszerűen? Akkor 15 éves voltam és nem fogtam fel mi történik velem olyan hirtelen jött a lehetőség.

Igent mondtam és elkezdődött az álom.

3 hónap felkészülés után egyből az országos bajnoksággal kezdtünk. Hihetetlen trauma volt ez a verseny számomra, hiszen kezdő vagyok még, a saját kategóriámban sem tudok jól szerepelni az országos bajnokságon, akkor hogy lesz ez a profik között? Biztos voltam benne, hogy hatalmas lebőgés lesz, és ugyan akkor nem értettem mit látnak bennem az emberek, miért hisznek tehetségesnek.  Emlékszem, amikor ezen a versenyen az első táncot elkezdtem és mosolyogni kellett, remegett a szám a félelemtől. De a stressz kihozta belőlem a maximumot és elindult a szárnyalás! Már nem emlékszem hány induló pár volt, de sokan voltunk, elsőre a döntőbe kerültünk, és az előkelő 5. helyen végeztünk.

Innentől elindult a szárnyalás. 1 évre rá 15 évesen a Magyar bajnoki felnőtt mezőnyben a ranglista 7. helyén álltam. Rákövetkező évben többszörös Ifjúsági Magyar bajnok, és a felnőtt mezőny Magyar bajnokságán 4. helyezést értem el a 30-40 évesek között, én alig karcoltam a 16. évemet. Ufóként tekintettek rám az emberek, soha nem felejtem el, amikor egy srác odajött hozzám és azt mondta, ő 10 éve küzd azért, hogy döntőben legyen, én meg pofátlanul, majdnem dobogós lettem. Fogalmam sem volt mi történik velem, csak azt tudtam, hogy tánctanár akarok lenni, olyan akarok lenni, mint a tanáraim.

Két énem lett. Volt a rossz tanuló Zolika, akinek nem sok jövőképe volt, és volt a csodagyerek, aki eszméletlenül jól táncol és rengetegen cserélnének vele. Mindkettő én voltam!

A következő évben Londonba költöztem, ott az angol bajnokkal táncoltam, a világ legnemesebb versenyén, nagyjából 300 párból az első 12-ben, azaz a középdöntőben. 

18 éves korom óta tanítok, ennek már 20 éve. Sikeremet nagyrészt az élet adta lehetőségeknek köszönhetem, amiket mindig kihasználtam, továbbá a tánctanáraimnak, akik szinte mind világbajnokok voltak, és ezzel a tudással tudtam megszívni magam, amelyet mai napig adok tovább a tanítványaimnak, de leginkább édesanyámnak köszönhetem, hogy a sorsutamra irányított már fiatalon. 
Ma már tudom a sorsút igen is létezik. Ezerszer akartam már a táncból kiszállni, de nem tudtam, mindig visszapréselt az élet.

Itt kell tanulnom tovább.

2016-ban befejeztem a profi karrieremet, de jelenleg is versenyzem PRO/AM (profi/amatőr páros felállás) kategóriában a világ legnagyobb versenyein, ahol 2016–ban világbajnokok lettünk a jelenlegi párommal. A tanítás az életem most már felfogtam, és nem szeretnék ez alól kitérni. Megértettem, hogy ez a dolgom, a sorsutam.